Kell a marketing - blog -

2/10 Az iskolák marketingrendszeréről

A marketingkoncepció szerint, a célok elérése érdekében meg kell határozni a célpiac szükségletét és igényeit, mindezt pedig a konkurenciánál jobban és hatékonyabban kielégíteni. Az iskola marketingkoncepciójában négy alappillér határozható meg, melyekkel együttesen foglalkozva egy jó eredmény érhető el.

Az iskola marketingkoncepciójának négy alappillére

  • Piacközpontúság: Az iskola keretén belül olyan szolgáltatásokat kell nyújtani – a társadalom változó igényeihez, az oktatáspolitikai prioritásokhoz és a gazdasági lehetőségekhez igazodva –, melyek a konkurenciánál jobbak, és előremutató igényeket elégítenek ki
  • Fogyasztói orientáltság: esetünkben ez elsősorban a diákok szükségleteinek a kielégítéséről szól, ezen belül pedig olyan oktatáson kívüli tevékenységek szervezéséről (pl. tánc, sakk-délután, színjátszás stb.), amelyen szívesen részt vennének
  • Koordinált marketing: ez alatt a marketing tevékenységek azonos irányba mutató megszervezése értendő (például értékesítéspolitika, reklám stb.), valamint az, hogy az ellentétes célkitűzések ellenére is a szinergia (együttes hatás) kedvező legyen. Ide tartozik például a pedagógiai programok megalkotása és megvalósítása egyeztetve a fenntartóval, a régió és az ország oktatási koncepciójával, megfelelve az oktatáspolitikának.
  • Nyereség: ez alatt a diákok által felmutatott eredményeket értjük. Természetesen, ha az iskola sikeres, és eredményeket mutat fel, szert lehet tenni anyagi forrásokra is.

Az iskola marketingrendszerének három szintje

  1. Funkcionális szint

A funkcionális szint alapján az iskolát, mint fizikai helyet határozhatjuk meg, ahol az egyes szereplők között értékcsere zajlik.
A tanárok számára az iskola egy munkahely, aminek számít a hírneve, felszereltsége, megközelíthetősége, elérhetősége, szellemisége.
A diákok számára az iskola egy tanulóhely. Itt a leginkább mérlegelt szempontok a következők: az oktatás minősége, elérhetőség, felszereltség, az intézmény pótlólagos szolgáltatásai, a kimeneti szabályozottság, továbbjutási lehetőségek, tanár-diák viszony, szellemiség, hírnév.

  1. Célcsoport szint

A tanárok és diákok mellett a munkavállalók népes tábora is ide tartozik.

  1. Szükségleti szint

A munkavállalók, azaz a tanárok számára az iskola egy önmegvalósítás, mely által szakmájában kiteljesedhet az illető. A diákok részéről egy továbblendítő rugó, ahol minden olyan szükséges és fontos ismeretet megkapnak, aminek hasznát veszik az elkövetkezendő időkben.

Az iskola, mint szolgáltatás

Ebben az esetben az iskola a szolgáltató intézmény, az oktatás pedig maga a szolgáltatás. A szolgáltatás a marketing egy specifikumaként jelenik meg, mellyel kiemelten kell foglalkozni.

A szolgáltatás jellemzői:
  1. Heterogenitás

A szolgáltatás minősége változó, melyet nagyon befolyásol az emberi tényező (a tanár szakmai tudása, személyiségbefolyásoló hatása). A teljesítés ingadozását egy jól meghatározott minőségpolitika valamilyen szinten csökkentheti.

  1. Nem fizikai jelleg

A szolgáltatás megismételhetetlen, nem tárolható, ráadásul az oktatás minősége is csak az igénybevétel után derül ki.

  1. Romlékonyság

Mivel a szolgáltatás megismételhetetlen és nem tárolható, ezért a rendelkezésre álló kapacitásokat megfelelően kell kihasználni. Az oktatás esetében a szolgáltatás csak az órán vehető igénybe, a nem megfelelő kihasználtság, azaz a kevés tanuló, hatással van a működésre.

  1. Elválaszthatatlanság

A termelés és a fogyasztás egy időben zajlik, a fogyasztó részt vesz az előállításban, érzékeli a teljesítést, pontosabban a diák részt vesz az órán, érzékeli a nyújtott szolgáltatást, és értékeli azt.

Az iskolai szolgáltatásban a tanuló adottságai is meghatározzák a nyújtott szolgáltatást. Az iskolaválasztás kockázata igen magas úgy a szülőnek, mint a diáknak, ezért biztosítani kell azokat a tényezőket, melyek által megbízhatnak az iskolában, tehát nem elég jónak lenni, annak is kell látszani.

Iratkozzon fel hírlevelünkre itt, és mi minden cikk megjelenéséről értesítőt küldünk, hogy le ne maradjon semmiről.

megvaosult a magyar kormany tamogatasaval